Egy kalandos utazás eredménye…
Hosszú levelek sorát kaptuk külföldről, és tengernyi betűt vetettünk képernyőre, míg a megrendelő végül úgy érezte, hogy a tervezés alatt álló ékszer méltó a párjához, az érzelmeihez, és kalandos életútjukhoz.
Nagyon sok szimbólumot, eseményt és fontos adatot sorolt fel. Hányatott utazásuk térben és az idő folyásával számos nehézségen és kalandon vezette őket végig párjával, aminek eredményeképpen végül megszilárdult az életük alapja, s együtt találták meg az egységet.
Idő közben gyermekeik születtek, és a harmónia is az életük részévé válhatott. A környezetük, és életük megnyugvásával a túléléssel töltött évek után a puha boldogság tölti ki mára közös életüket, melyet Isten előtt kimondott együttléttel terveznek megpecsételni, noha közös történetük immár majdnem egy évtizedre tehető.
Az ékszer tervezés nem volt sétagalopp. A fehér arany jegygyűrűnek olyan sok apró részlettel kellett szimbolizálnia az események és számok sorát, hogy félő volt, hogy a finom részletek zsúfolt gyűrűt eredményeznek.
A család gyökerei virágok termesztésével foglalkoztak, ami kedves és esztétikus gerincet biztosítottak az egyedi ékszer megtervezéséhez. A levelekként sorakozó marquise csiszolású gyémántok a gyermekek voltak a kacskaringós életutat szimbolizáló száron, mely az eljegyzési gyűrű alapját adta. Az ékszer másik fő ívét apró briliáns csiszolású gyémántok díszítették, melyek száma a pár közös éveit szimbolizálták, de az összefüggően ragyogó gyémánt sáv, a változó drágakő méretekkel olyan természetes hatású lüktetéssel rajzolta a formát, s egyben légiessé is tette, ami nagyon feldobta az ékszert.
A lány kérő gyűrű központjában egy kék és zöld színekben játszó ékkő helyezkedett el, mely közös életük szimbóluma. A zafír jó választás szerintünk is, mert keménysége kiemelkedő, fénye a színes drágakövek közt jónak számít, hasadni nem képes, az ára pedig messze nem olyan magas általában, mint a hasonló gyémántoknak. A különleges színek pedig mindenképpen egyénivé tették a jegygyűrűt.
Az ékszer készítését hosszas rajzolgatás és tervezgetés előzte meg, hogy igazán egyéni lehessen, és a forma tervezés is harmonikus, kényelmes, tartós eredményt hozhasson. A kézi skiccelés után 3dimenziós speciális ékszer tervező programban finomított terv következett, amiből animációt is rendereltünk. Utána a tervet már “csak” meg kellett valósítani. A kövek és az apró részletek miatt igen bonyolult volt a megvalósítás. Ilyenkor mindig gyorsan halad a látványos munka, de az apró részletek közötti, szinte láthatatlan részletek kipolírozása, felfényesítése az igazi idő igényes, sok figyelmet igénylő munka folyamat.
A hagyományos ékszerészeti eszközök, ötvös szerszámok sem férnek be a rejtett pontokra, s ezért van, hogy a világra majd’ 100%-ban jellemző sorozatban gyártott ékszerekben a kidolgozás tökéletessége nem lehet 100%-os. Mondjuk erre nincs is igény ott, ahol grammra van számolva a “művészet”. Mi ezzel szemben nagyító alatt lessük a rejtett részletek tökéletsségét, Az alkatrészek összeépítése előtt már tökéletesre fényesítjük az arany felületeket, és különböző trükkökkel óvjuk, hogy a nagy hőt igénylő forrasztások esetében se változzon el az ékszer fénye, színe. Az összeépített ékszert pedig nagy gondossággal, hosszú időt igénylő, kézi munkával, ellenőrzés is javítás, ellenőrzés és finomítás ismétlésével az elérhető legmagasabb szintre hozzuk.
Amikor a különleges jegygyűrű elkészült, a drágakövek foglalása került sorra, mely koronaként kerül a nemesfém alkotás “fejére”. A hab a tortán. Az ékkő befoglalása különösen érzékeny és kényes feladat. A zafír és gyémántok sorát úgy rögzítjük, hogy nem használunk ragasztót, hanem mechanikailag, a fehér arany rámasszírozásával, rásimításával tesszük fixen a helyére a drágaköveket. Ennek nem csak a stabilitása jelentős, de mikroszkóp alatt történő, művészi szintű kialakítása olyan parányi részletekkel teszi az ékszer megjelenését még különlegesebbé, hogy az a szemet egészen elvarázsolja.
A finom munka speciális voltára jellemző, hogy a drágakő foglalása nagyon kényes folyamat. Ütésekkel és nyomással igyekszünk a kőre simítani a gyakran acél keménységű fémet, ami nagyon precíz és bonyolult feladat, míg a kő rideg és törékeny tud lenni, vagy hasadni képes, mint a gyémánt. Az ékkő befoglalása viszont nem csupán mechanikai rögzítés, hiszen olyan finom részletekkel, vésett és hajlított formákkal lehet felruházni a drágakő környezetét, hogy az ékszert nagyban feldobja.
Szóval a kőfoglalás tönkre tehette volna a különleges jegygyűrűt, vagy egyszerűen is elvégezhette volna a feladatát, de sikerült a míves munkával pont fordítva, ugyanilyen mértékben tovább javítani az összhatást.
Az alkotás különleges, egyéni, egyedi, személyre szabott és személyes szimbólumok sorát felsorakoztató, történetet mesélő és igazi személyes értéket hordozó gyűrű lett. Nagy öröm volt a kihívást megoldani, és látni a ragyogó szépséget, a kialakult és fizikailag megvalósult érzelmet egy kompakt szimbólumrendszer formájában. Mindez pedig egy csodaszép és tartós ékszerként öltött formát. Eyy újabb Splendor – Ékszer született.