Gyűrű a Francia Légióba..
Egy napon egy katonától kaptunk levelet Francia Guyana-ból, aki mindenképpen különleges, egyedi jegygyűrűt szeretett volna a párjának ajándékozni. A Splendor honlapot böngészve megtalálta azt a stílust, formatervezett ékszer világot, amire vágyott, és ezért írt nekünk. Szóba jött mindenféle drágakő, platina, és arany ötvözetek, vésett, zománcos és ékköves verziók is. Jól körüljártuk a témát, s végül egy gyöngyös gyűrűt körvonalazódott fehér aranyból, kis briliáns csiszolású gyémántokkal, Mi persze örömmel fogadtuk a kihívást, és levelezni kezdtünk.
Az már a kezdetek kezdetén kiderült, hogy a megrendelőnek nagy szíve van, és szokatlan lelkesedéssel áll a lánykérés elé. Romantikus gondolatai szövevényes tervek formájában alakultak folyamatosan, és ennek megfelelően változott a tervezett ékszer is. A gyöngy a tenger közelsége miatt vált egyre izgalmasabb lehetőséggé. A tahiti gyöngy, a gyöngyök közt egy kiemelkedő méretű és minőségű fajta. Mérete ott kezdődik, ahol a legtöbb osztriga faj által létrehozott gyöngy mérete eléri a csúcsát. Az összes tenyésztett gyöngy mesterséges befolyásoltság alatt fejlődik, de nem mindegy milyen mértékben. Vannak gyöngyök, melyek soha nem láttak természetes vizet, napot. Ezek az olcsó változatok. A Tahiti Gyöngy ennek a spektrumnak a másik végén foglal helyet.
Az emberi tényező ennél a kategóriánál minimális, de ennek megfelelően a természeti csapások, és a véletlen is sokkal jelentősebb szerepet játszik. A tahiti gyöngy tehát egy kiemelkedő kategória. Fekete gyöngynek is hívják, de színe legjellemzőbb tónusa a mély zöld, mely sok esetben lilás, rózsaszínes tónusokkal keveredik. Néha ezüstös és aranyas tónusok is megjelennek, és már láttak rózsaszín változatot is, de ezek nagyon ritkák.A tahiti gyöngy tehát a gyémánt kategóriába esik a többi gyöngyhöz képest.
Mi azóta szeretünk vele dolgozni, mióta a Tahiti Gyöngy Trófea versenyek megjelentek a világban. Ez a kiemelkedő verseny az ötvösök közt az “Ékszerészek Olimpiája” néven forgott, mert nagyon sok ország nagyon sok ékszerésze, tervezője vett részt benne. Eleinte nem szerettük a gyöngyöt, mert egy szabályos golyó formán egy designer nehezen tud fogást találni, de végül rájöttünk, hogy pont a nehézsége miatt alakulnak ki olyan különleges tervek. Ráadásul a kiterjedése kapcsán, gazdag formatervezésre ad lehetőséget.
Szóval a katona a Francia Légióból a tahiti gyöngy mellett döntött, és egy karcsú, de formáiban gazdag, korábban több nemzetközi díjat is nyert gyűrűt választott a jegygyűrű alapjának. Ezt viszont a személyes szimbólumok okán és az ujj arányai szerint módosítottunk. Így egy biztos nyerő párost sikerült közösen kitaláljunk.
Az ékszer elkészítésével nem voltak gondok, de már menet közben észrevettük, hogy a díjnyertes gyűrűnél is jobb arányokra és kényelmesebb, erősebb változatra sikerült rátalálni. A gyémántokkal kirakott ív is sokkal kifinomultabb lett, mint a híres ősé. Kiforrott, klassz ékszer lett.
S ekkor következett a regénybe illő szállítás. Mivel a megrendelő a dzsungel mélyén kergette az illegális aranyásókat, nem volt módja személyesen az ékszerért jönni, de postán küldeni sem lett volna egyszerű a Francia Légióhoz. De mivel a menyasszony jelölt épp utazott kedveséhez, kitaláltunk egy szokatlan szállítási módot. Az ékszert jól becsomagoltuk, átlátszatlan dobozba, és eljuttattuk a katona testvérének, aki mintegy mellékesen adta a lánynak az ékszert rejtő kapszulát neki, hogy vigye el a vőlegényének.Az eljegyzési gyűrű így könnyedén eljutott a célig, és meg sem fordult a hölgy fejében, hogy mit szállít.
Francia Guyanán aztán ismét kalandok következtek, hiszen a gyűrű nem simán került átadásra, hanem egyéni elképzelés szerint, romantikus történetbe ágyazva. A fiú egy helyi kalóz legendába pólyálta a történetét, és egy előre gondosan kiválasztott kagylóba rejtette az ékszert, eldugva az elhagyott tenger parton, a kövek közé. A lány a történet részesévé válva kereste izgalommal telve az ékszert, de arra nem számított, hogy mit talál a kövek közt.
Azt gondolom maradandó élmény lehetett, és nagy öröm, hogy részese lehettünk mi is ennek a kalandnak. Köszönjük !