Egy alkalommal az Egyesült Arab Emirátusokban, Abu-Dhabiban rendezett ékszerkiállításon találkoztunk, egy hazájában elhíresült ékszer-designer lánnyal és párjával. A standunknál kiállított különlegességeink nagy hatással voltak rá, ezért elhozta, és lelkesen mutatta be nekünk terveit, és hosszan beszéltünk az ízlés, a design, és a különleges ékszerek világáról. Kiderült az is, hogy a korábbi évek során többször szerepelt az Egyesült Arab Emirátusok színeiben azon a kiemelkedő ékszerversenyen, melyen mi is nyertünk díjakat regionális és nemzetközi szinten is: a Tahiti Gyöngy Trófeán.
 
Neki kellett valami különleges meglepetést készíteni, ami nem kis kihívást jelentett.

A kiállítás után pár hónappal, Lionel azzal keresett meg, hogy ékszertervező párjának valami igazán különleges eljegyzési gyűrűt rendeljen, hiszen ő tényleg nem választhat egy átlagos vagy neves ékszerüzlet polcáról szokványos ékszert. Ő maga is az igazán különleges és egyedi, személyes ékszerekben hitt. Tudta, hogy a ránk jellemző gondolkodásmód és formavilág menyasszonyának tetszett, ezért bízott meg minket a feladattal.

Hosszú levelezés kezdődött, és több alkalommal találkoztunk még. Megfogalmazódott a hölgy egyéni ízlésvilága, stílusa, kapcsolatuk jellemzői, szimbólumai, és így lassan testet öltött a gyűrű. Mivel tudtuk, hogy az egyik díjnyertes medálunk különösképpen tetszett Lionel választottjának, ennek alapformát vettük alapul, és terveztük át gyűrűnek. Azt hittük, hogy ez így nem lesz nagyon nehéz, de végül kivételes kihívás, életem egyik legbonyolultabb ékszere lett.

A nagyjából lapos és nagy medált nagyon kicsi, sűrű, és ujjat körül ölelő, kerek formába kellett álmodni úgy, hogy ugyanazt az alakzatot mutassa, mint a kiindulási modell. Mindez csak akkor volt lehetséges, ha a gyűrű egyik oldalán a medál alakzatának fele, a másik oldalon az alakzat másik felének fordított formája jelent meg, hogy együtt kiegészüljenek az eredeti alakzattá. Az apró részletek olyan mértékben tömörödtek össze a gyűrű fején, hogy lehetetlennek tűnt a részletek elválasztása és összekötése, de végül megoldottuk. Máskor is szembesültünk már ehhez hasonlóan bonyolult feladatokkal, és nálunk ezek a kihívások mára rutinszerűvé váltak, de ezzel a gyűrűvel nagyon megküzdöttünk. Napokig tartott, míg végül a ceruza és radír nyelven sikerült megfogalmazni a gyűrű, különböző nézeteit.

A tervezésnél már csak a megvalósítás volt a nehezebb. Talán soha nem volt nagyobb, izzasztóbb kihívás a kezeim közt, mint ezt az egyszerűnek tűnő tervet megvalósítani, de bevetve mind hagyományos, mind „űrtechnológiát”, az ékszer végül elkészült, és pompás összhatású különleges, extravagáns alkotás született. Azóta is baráti kapcsolatot ápolunk Lionellel.